Az FBI az idegen lények testfelépítéséről, űrhajóikról és bolygójukról szóló dokumentumokat hozott nyilvánosságra

Az FBI egyik titkosítás alól feloldott dokumentuma megállapítja: " A járművek egy része személyzetet szállít, mások távvezérlés alatt...


Az FBI egyik titkosítás alól feloldott dokumentuma megállapítja: "A járművek egy része személyzetet szállít, mások távvezérlés alatt állnak, és a látogatók teste valamint a járművek automatikusan materializálódnak, amikor belépnek a mi sűrű anyagú rezgési tartományunkba."

A világ számos kormánya lassan eljut arra a felismerésre, hogy a világ lakosságának jogában áll tudni, hogy egyedül vagyunk-e a világegyetemben. Valójában a közzétételi mozgalom soha nem volt olyan erős, mint ma, számtalan katonai, kormányzati tisztviselővel és űrhajósokkal, akik az idegen élet és az idegen űrhajók létezéséről beszélnek.

A bolygó valamennyi kormánya közül az Egyesült Államokéról gondolják úgy a legtöbben, hogy sok dolgot kellene nyilvánosságra hoznia. Annak idején az elnökjelölt Hillary Clinton kijelentette, hogy ha az Egyesült Államok elnöke lesz, akkor nyilvánosságra hozza az idegenekkel kapcsolatos dokumentumokat és az UFO jelenség végére jár.

Jon Podesta, Barack Obama korábbi elnök jobb keze, és aki a Clinton közigazgatás alatt vezérkari főnök volt azt mondta, hogy egyik legnagyobb hiányossága a 2014-es évnek az volt, hogy "nem biztosították az UFO-fájlok nyilvánosságra hozatalát", és hogy "A függöny fellebbentése ebben a témába már régóta esedékes. A legmegbízhatóbb forrásokból rendelkezünk tanúvallomásokkal, olyanoktól, akik a megfelelő pozíciókban tudhatnak minderről, egy olyan lenyűgöző jelenségről, amelynek természetét még meg kell határozni."
[post_ads_2]
Ám a nyilvánosságra hozatal érdekében tett komoly erőfeszítések ellenére az Egyesült Államok kormánya továbbra is azt mondja, hogy nem ismerik az idegen / UFO jelenséggel kapcsolatos információkat.

Sokan azonban azt állítják, hogy a közzététel nem a kormány miatt nem történt meg eddig. Nagyon valószínű, hogy egy ilyen téma sokkal messzebbre nyúlik, kiterjedve a hatalmas vállalatokra és a nemzetközi elitek szűk csoportjára.

Szerte a világon számos kormányzat oldotta fel az UFO dokumentumot titkosítását, amelyek csak azt bizonyítják, hogy évtizedek óta rendkívüli módon érdeklődnek az UFO jelenség iránt. Azonban nem csak a kormányok hoztak nyilvánosságra minősített információkat, hanem az ügynökségek is, mint például az FBI, az NSA és a CIA, melyek szintén közzétették az UFO és az idegen élettel kapcsolatos legtitkosabb fájlokat.

Az alábbi titkosított FBI dokumentum a következő linken található meg.

https://vault.fbi.gov/UFO/UFO%20Part%201%20of%2016/view

A titkosítás alól feloldott dokumentumot "bizonyos megkülönböztető tudósok," "repülési és katonai hatóságok," és "számos tisztviselő" számára címezték.

A nyilvánosságra hozott dokumentum egy levél, amelyet az FBI igazgatója Washingtonba küldött a San Francisco-i irodából, részletesen leírva az UFO-kat és a földönkívülieket.


A levél 21. és 22. oldala a következőket írja le:

  • A járműveik egy része személyzetet szállít; Mások távvezérlés alatt állnak.
  • Küldetésük békés; A látogatók szemlélődnek ezen a bolygón.
  • Ezek a látogatók emberszerűek, de sokkal nagyobbak.
  • Nem földi emberek, hanem a saját világukból származnak.
  • A járműveik valamilyen sugárzó energiával rendelkeznek.
  • Nem egy "bolygóról" származnak, ahogy mi ezt a szót használjuk, hanem egy éterikus bolygóról, amely áthatja a miénket, és ami számunkra nem érzékelhető.
  • A látogatók teste és a járműveik is automatikusan materializálódnak, amikor a mi sűrű anyagú vibrációs szintünkre belépnek.
  • Tetszés szerint ismét visszaérnek az éterbe, és egyszerűen eltűnnek a szemünk elől nyom nélkül.
  • A régió, ahonnan származnak nem az asztrális sík, de megfelel a Lakasnak vagy a Talasnak. Az ezoterikus hallgatók meg fogják érteni ezeket a kifejezéseket.
  • Valószínűleg nem lehet rádió jelekkel elérni őket, de talán radarral igen, ha erre kifejlesztett jelzőrendszerű készüléket alakítanak ki.
További UFO-kkal és földönkívüliekkel kapcsolatos FBI dokumentumok itt érhetők el: https://vault.fbi.gov/UFO

Ez azonban csak egy a sok, a nyilvánosság számára hozzáférhető dokumentum közül, amelyek részletesen leírják a látogatásokat.

Sok dolog azonban még így is rejtély marad. Míg a fent említett dokumentumok lenyűgöző részletekkel szolgálnak ezekről a látogatásokról, egy sor kérdés vetődik fel. Vajon hány idegen faj látogatja bolygónkat rendszeresen? Fizikai vagy többdimenziós lényekről van szó? Mit lehet látogatásaik valódi szándéka?

Név

3D nyomtató,50,432 Hz,1,51-es körzet,36,52-es körzet,1,5d,1,5G,1,6 órás munkanap,2,911,24,Aaron Swartz,1,Ábrahám,2,acél,5,adattárolás,11,adósság,21,Afganisztán,27,Afrika,137,agy,345,agykontroll,28,ájulás,1,Akasa-krónika,4,akkumulátor,89,alagút,1,alakváltó,1,alapjövedelem,24,Alaszka,26,Albánia,1,albínó,1,Alekszej Navalnij,3,Alex Jones,22,alga,3,Algéria,3,aligátor,1,alkímia,4,alkohol,7,állati tudatosság,42,állatvilág,597,allergia,14,álmatlanság,3,álom,55,alumínium,7,alvás,60,alvási paralízis,2,Amazonas,8,Amerika,1505,aminosav,1,amputáció,1,anarchia,1,Andrew Basiago,8,Anglia,463,angyal,11,animációs film,7,Anonymous,5,Antarktisz,92,antenna,1,antianyag,4,antibiotikum,9,antigravitáció,30,Antikrisztus,5,antioxidáns,1,Antonio Urzi,2,Anunnaki,25,anyagtudomány,97,anyaméh,3,anyatej,1,Apollo,7,arany,134,aranymetszés,2,árapály,3,arcfelismerés,8,arcolvasás,1,arcvakság,1,Argentína,35,Arisztotelész,1,árja faj,2,arkhónok,1,árnyékember,3,árnyember,3,árvíz,14,Asgardia,1,ASMR,1,ásvány,9,Asszíria,3,aszteroida,61,asztma,1,asztráltest,21,asztrológia,7,ateizmus,1,Atlantisz,39,átok,5,atombomba,95,atomenergia,83,atomok,6,átverés,1,aura,11,Ausztrália,197,Ausztria,30,autizmus,18,autó,36,autokrácia,1,avarok,2,azbeszt,1,Azerbajdzsán,3,Aztékok,29,Ázsia,48,Bábel tornya,2,babona,3,Bahama-szigetek,1,Bahrein,2,Bajkál-tó,1,baktérium,49,baleset,34,Balti-tenger,1,balzsamozás,1,Banglades,1,Bankrendszer,296,bányászat,36,barlang,41,barlangfestmény,7,barlangrajz,6,bázisugrás,1,Belgium,27,Belize,3,belső hang,7,Benedek pápa,27,bennszülött,1,bénulás,2,Bermuda-háromszög,6,beszéd,10,betegség,676,beton,1,Bhután,3,Biblia,96,Bilderberg,13,Bill Gates,19,bilokáció,1,biofegyver,1,biofoton,10,biogáz,2,biokerámia,1,biológia,2,biológiai fegyver,5,biológiai kor,2,biológiai memória,2,biológiai ritmus,5,bioprinter,2,biorobot,10,bioüzemanyag,9,blossom goodchild,6,Bob Dean,4,Bob Lazar,12,boldogság,25,Bolívia,22,bolygómérnökség,8,bor,3,Bosznia-Hercegovina,3,boszorkányság,10,Botswana,3,böjtölés,11,bölcsek köve,1,bőr,19,bőrszín,3,Brazília,83,Brbados,1,BRICS nemzetek,35,bronzkor,1,Buddha,18,buddhizmus,18,Bulgária,9,bunker,4,bűnözés,1,cannabis,83,Carl Sagan,17,Carrie Fisher,1,cenzúra,2,Ceres,1,cetfélék,1,Charlie Chaplin,1,chemtrail,14,Chile,37,chip,1,CIA,151,Ciprus,5,Costa Rica,7,cukor,20,cukorbetegség,20,csakra,7,család,1,családfakutatás,1,csapadék,2,Csecsenföld,2,Csehország,11,csend,1,Csernobil,8,csillagászat,286,csillagkapu,3,csillagkép,6,Csillaggyermek,3,csoda,8,csont,4,csontritkulás,2,Dagesztán,2,Dalai láma,12,Dánia,44,DARPA,18,Darwin,11,David Icke,12,David Wilcock,26,deepfake,6,déjà vu,1,Dél-Afrika,36,Dél-Amerika,1,Dél-Korea,42,demokrácia,7,démon,10,depresszió,30,diagnosztizálás,2,digitális pénz,78,digitális társadalom,12,diktátor,8,diktatúra,18,dimenziók,64,Dimitrij Medvegyev,2,dinoszauruszok,33,DNS,327,dogonok,1,dohányzás,18,dokumentumfilm,1089,dolmen,1,Donald Trump,121,döntés,2,drágakő,9,drón,63,druidák,1,dűne,1,Dzsibuti,2,dzsinn,1,Ebola,3,ébredés,3,Eckhart Tolle,5,Ecuador,23,édesítőszer,1,Edgar Mitchell,12,Edison,6,Edward Snowden,13,Egely György,6,egészség,794,éghajlat,174,ego,1,egyedüllét,3,Egyesült Arab Emírségek,16,Egyiptom,283,Einstein,85,ékírás,6,Eldorádó,1,elektromos áram,103,elektromos autó,143,elektromos hajó,4,elektromos impulzus,3,elektromos kerékpár,6,elektromos közlekedés,20,elektromos motor,14,elektromos repülőgép,6,elektromos roller,1,elektromos út,1,elektromos vonat,9,elektroszmog,44,élelmiszer,210,élet a halál után,159,életcél,7,elhízás,4,elme,2,elme kontroll,75,elmezavar,5,Elon Musk,55,élővilág,57,előző élet,15,elveszett nyelv,5,ember állat hibrid,5,ember idegen hibrid,29,emberáldozat,10,emberi faj,6,emberi jogok,3,emberi nyelv,38,emberi öngyulladás,2,emberi rekord,5,emberiség,216,emberkereskedelem,2,emlékezet,60,empátia,15,Enceladus,1,energia,113,energiafegyver,7,ENSZ,82,enzim,1,epilepszia,4,építészet,424,erdő,4,erdősítés,22,erdőtűz,3,ereklye,2,Erich Von Däniken,3,erkölcs,1,érrendszer,5,érzékelés,28,érzelmek,161,érzéstelenítés,1,Erzsébet királynő,5,ESA,37,esküvői ruha,1,esőerdő,20,Észak-Korea,35,északi fény,2,Északi-sark,16,Észtország,10,étel,194,Etiópia,14,Etruszkok,3,Eurázsia,6,Európa,285,Európai Űrügynökség,7,eurózóna,7,eutanázia,1,evolúció,112,évszakok,2,exobolygó,38,extrém időjárás,84,ezüst,7,fa,82,Facebook,4,fájdalom,33,fakír,1,FBI,53,FED,42,fegyver,39,fehér lyuk,1,fehérje,6,Fehéroroszország,6,fejlődés,330,fekete lyuk,52,feldolgozott étel,22,félelem,116,felemelkedés,1,fém,28,feminizmus,1,fenntartható gazdaság,16,fény,129,fényevés,1,fénygömb,5,fényjelenség,5,fénysebesség,19,fényterápia,10,fénytest,11,féregjárat,8,Ferenc Pápa,43,ferrofluid,1,fertőzés,2,fiatalság elixírje,17,film,358,filozófia,5,Finnország,37,fizika,104,fluorid,4,fóbia,5,fog,3,fogamzásgátló,1,fogyás,1,fokhagyma,2,folyadékmembrán,1,fosszília,4,fosszilis tüzelőanyag,39,fotó,74,foton,12,fotoszintézis,2,Föld,659,föld alatti város,10,földalatti bázis,44,földalatti tó,1,földcsuszamlás,3,földgáz,11,földönkívüliek,783,földrengés,95,Fönícia,1,Franciaország,200,frekvencia,34,frigyláda,1,furcsa hangok világszerte,24,fúzió,2,fúziós reaktor,26,függőség,11,Fülöp-szigetek,16,gabonakör,25,galaktikus föderáció,53,galaxis,75,gáz,22,genetika,238,génmanipuláció,19,génszerkesztés,4,geoglifa,10,George Orwell,2,geotermikus energia,4,gerinc,4,Ghána,3,giroszkóp,1,Gladio,1,gleccser,20,glifozát,5,Globális Fedezeti Számlák,2,globális felmelegedés,145,globális lehűlés,67,GMO,27,gnoszticizmus,1,gomba,28,gondolatátvitel,1,gondolatolvasás,15,gondolkodás,1,gonosz,15,gömbvillám,4,Görögország,67,grafén,11,gravitáció,39,gravitációs hullám,8,Grönland,19,Grúzia,2,Guatemala,17,Günther Wiechmann,1,gyémánt,20,gyermekfejlődés,255,gyermekmunka,2,gyógyítás,346,gyógynövény,86,gyógyszeripar,156,gyulladás,1,gyulladáscsökkentő,5,HAARP,19,háború,469,hacker,5,hadi fejlesztés,95,haj,5,hajó,2,hajóroncs,29,hajszín,4,halak,2,halál,117,halálközeli élmény,48,halhatatlanság,14,hallás,15,Halley -üstökös,1,hallucináció,16,hang,56,hangszer,1,hangterápia,6,harcművészet,11,harmadik szem,10,hatodik érzék,6,Hawaii,31,házasság,1,hazugság,4,hibernálás,8,hibrid faj,7,hidegháború,32,hidrogén,14,hidroponika,1,hieroglifa,12,higany,3,Himalája,9,hipnózis,11,hírek,1712,hírszerzés,3,hit,18,Hold,268,holdbázis,24,holdfogyatkozás,5,holdjáró,16,Hollandia,81,holografikus univerzum,29,hologram,15,Holt-tenger,4,homeopátia,1,Honduras,6,Hongkong,5,hormon,15,horpaszizom,1,Horvátország,12,humor,3,hunok,6,húrelmélet,4,hurrikán,7,húsevés,11,Húsvét-sziget,5,hüllő,21,Hüperborea,1,idegen elrablás,86,idegen lény,404,idegen technológia,302,idegsejt,10,idézet,3,idő,54,időgép,18,időhurok,1,időjárás,85,időjárás módosítás,52,időjárási fegyver,15,időkapszula,5,időkristály,1,időszámítás,2,időutazás,59,igazságszérum,1,III. Richárd,1,iker,2,ikerláng,3,ikrek,1,illat,12,illóolaj,6,illúzió,10,immunrendszer,46,immunterápia,1,implantátum,25,India,189,indián,16,indigó gyerekek,11,Indonézia,38,influenza,4,információ,11,ingyen energia,101,Inkák,17,inkarnáció,2,intelligencia,55,internet,71,intuíció,7,invázió,1,ionhajtómű,4,Irak,87,Iraki Kurdisztán,2,Irán,125,írás,7,irídium,1,Írország,20,iskola,62,ISON üstökös,1,ISS,58,Isten,172,Iszlám,7,ital,2,ITCCS,7,Izland,26,ízlelés,1,izom,1,Izrael,160,James Tyberonn,1,Japán,270,járvány,356,játék,6,jég,63,jéghegy,1,jégkorszak,22,Jemen,10,Jézus,60,jezsuita,1,jód,1,Joe Biden,32,jóga,5,jógi,2,Jordánia,15,jóslat,50,jövőbelátás,42,Jugoszlávia,2,Jupiter,37,kalóz,1,Kambodzsa,10,Kamerun,2,Kanada,129,Kanári-szigetek,3,kannibalizmus,1,káosz,2,kapcsolat,37,kapitalizmus,1,karma,8,karmikus kapcsolat,3,Kasmír,1,Katar,8,katonai technológia,123,kávé,1,Kazahsztán,6,Kazárok,1,Kelták,4,kémkedés,16,kemoterápia,6,kender,77,Kenya,10,kerámia,2,Kereszténység,92,Keshe Alapítvány,5,KGB,8,kiberháború,8,kibernetika,2,kiborg,4,kihalt faj,68,kiméra,3,Kína,630,kincs,16,kiropraktika,1,kísérlet,40,kísértet,12,kiterjesztett valóság,4,klímaváltozás,44,klónozás,21,kobold,1,Kobra,35,Kolumbia,32,kommunikáció,104,kondenzátor,1,Kongó,2,konkréció,1,koponya módosítás,1,korall,8,Koszovó,2,kőkör,1,könyv,618,környezetszennyezés,242,környezetvédelem,200,Közép-Amerika,4,középkor,2,közlekedés,268,közösség,4,kráter,11,kreativitás,10,kreditrendszer,1,Kréta,1,Krím,4,kriogenika,1,kriptid,1,kriptovaluta,45,kristály,37,kristály gyerekek,9,kristálykoponya,6,kromoszóma,9,Kuba,9,kultúra,26,Kung-fu,1,kungfu,1,kutatás,79,Kuvait,8,kvantumfizika,161,kvazár,2,labirintus,2,Laosz,3,lapos Föld,4,látás,51,láthatatlanság,4,látomás,5,Laura Eisenhower,13,láva,3,láz,1,lebegésterápia,1,LED,8,léggömb,4,léghajó,6,légkör,25,légzés,13,lélek,123,lélekcsoport,2,lélektárs,1,lélekvándorlás,12,lelki fejlődés,421,Lemúria,3,Lengyelország,57,létezés,8,Lettország,1,levegő,69,levitáció,7,lézer,54,Li-Fi,1,Libanon,13,Líbia,22,lítium,1,Litvánia,1,Livánia,1,Lukács Béla,1,Luxemburg,5,Madagaszkár,1,madár,23,magány,13,mágia,8,mágnes,2,mágneses mező,82,mágneses portál,1,mágus,1,Magyarország,174,magyarság eredete,9,Maja leletek,50,maja naptár,5,májbetegség,2,majom,1,Malajzia,12,Mali,1,Málta,5,mamut,10,Mandela effektus,4,manipuláció,12,manó,1,Marokkó,3,Mars,216,Mars Curiosity,21,Marshall-szigetek,2,marsjáró,19,masszázs,1,matematika,18,mátrix,10,Matthew Ward,4,Mauritánia,1,Mauritius,3,meddőség,1,média,75,meditáció,131,médium,4,megalit,37,megfigyelés,40,megnyúlt koponyák,20,megtermékenyítés,7,megújuló energia,161,megvilágosodás,15,méhek,12,memória,63,menedék,2,mentális betegség,42,mennyország,57,méregtelenítés,7,mérés,3,mérgezés,35,Merkúr,14,messiás,2,mesterséges anyaméh,2,mesterséges intelligencia,228,metaanyag,2,meteor,67,meteor Kuba,2,meteor oroszországban,5,Mexikó,143,mezoamerika,8,Mezopotámia,12,Mianmar,2,mike quinsey,10,mikroba,3,mikrohullám,4,Minósz,1,mitológia,4,mítosz,6,mkultra,17,Mongólia,4,Monsanto,27,Mooji,10,morgellon,2,multiverzum,26,múmia,92,munka,30,mutáció,12,műanyag,95,műhold,97,műtét,5,művészet,208,nagylábú,7,Namíbia,1,nanotechnológia,38,Nap,255,napciklus,6,napelem,53,napenergia,164,napfény,106,napfogyatkozás,11,napfolt,11,napkitörés,10,Naprendszer,201,napszél,19,naptár,1,NASA,393,NATO,65,Nazca-kultúra,2,Nazca-vonalak,15,Nefilim,5,nehézfém,6,Neil Keenan,3,nemesfém,13,Németország,348,nemiség,3,Nepál,8,Neptunusz,13,népvándorlás,5,NESARA,3,neuron,5,neutrínó,1,nevetés,2,Niels Bohr,1,Nigéria,10,Nissan,1,nitrogén,1,Norvégia,50,Nostradamus,11,növények,276,növényvédőszer,41,NSA,28,nukleáris energia,58,nullponti energia,1,nyersétel,14,nyomtató,3,Obama,51,obeliszk,1,obszervatórium,5,óceán,86,okkultizmus,5,okostelefon,41,oktatás,64,olaj,62,olajfüggőség,31,Olaszország,196,Olmékok,5,oltás,178,Omán,3,omniverzum,1,online tv,5,OPPT,4,optikai csalódás,1,orákulum,1,organikus,1,orgon energia,3,óriások,27,Orionidák,1,Oroszország,751,oxigén terápia,1,ózonréteg,5,önbecsülés,3,önellátás,1,önismeret,317,önkényuralom,2,önvezető autó,32,önvezető motor,1,őrangyal,1,ördög,8,ördögűzés,8,öregedés,66,Örményország,5,örök élet,9,örök fiatalság,20,öröklés,1,öröklődés,31,ősi civilizációk,448,ősi gyógyítók,5,ősi szöveg,71,ősi technológia,189,ősi viselet,2,őslakos,20,ősrobbanás,22,őssejt,23,összeesküvés-elmélet,1,ötvözet,1,özönvíz,8,Pakisztán,16,Palesztina,26,Panama,5,Pangea,1,pánpszichizmus,3,pánspermia,2,papír,6,Pápua Új-Guinea,6,paradoxon,1,Paraguay,1,paranormális,111,parazita,1,pareidolia,1,párhuzamos univerzum,34,Paul T. Hellyer,4,Pentagon,78,pénz,419,permafroszt,1,Peru,95,perzsák,2,Phobos,3,pihenés,1,piramis,123,platina,4,plazma,10,Plejádok,4,Plútó,3,pokol,10,polgárháború,2,Polinézia,3,politika,2,poltergeist,3,pólusváltás,14,Popper Péter,1,porördög,1,portál,1,Portugália,23,prekogníció,4,prófécia,32,propaganda,10,protézis,1,Proxima Centauri,2,pszichiátria,8,pszichikai erő,14,pszichokinézis,7,pszichológia,67,Puerto Rico,10,pulzár,1,rabszolgaság,9,radioaktív,10,rákbetegség,158,rakéta,1,reaktor,2,régészet,935,reiki,1,reinkarnáció,35,rejtélyek,685,rémálom,1,rendőrállam,75,replikátor,1,reptilián,17,repülés,222,repülő autó,6,repülő humanoid,2,rezgés,18,robot,28,robotok,151,ródium,1,Római Birodalom,81,Románia,18,Roswell,39,rovarok,3,rovarölő,8,rovásírás,4,röntgenlátás,1,Rudolf Steiner,1,Rúmí,1,rúnaírás,2,Rupert Sheldrake,1,Russell Brand,1,ruténium,1,Sabrina Pasterski,1,Salamon király,2,Salvador,3,sámánok,10,sárkányok,2,sarki fény,12,Sátán,16,sav,1,schumnann frekvencia,6,sci-fi,216,sellő,7,shaolin,1,sheldan nidle,13,shelley young,1,Shogun Amona,1,sírkamrák,8,sivatag,48,Skandinávia,1,skizofrénia,3,Skócia,21,smaragd,1,só,21,sors,2,sótalanítás,9,sötét anyag,17,sötét energia,4,Spanyolország,107,spiritualitás,372,sport,39,Srí Lanka,3,Star Trek,13,Star Wars,8,Stephen Bassett,5,Stephen Hawking,16,Steve Quayle,1,Stonehenge,12,stressz,44,sugárzás,58,sumérok,14,suttogás,1,suzanne lie,2,Svájc,59,Svédország,67,szabad akarat,7,szabadkőműves,1,szabadság,8,szag,12,szaglás,4,számítástechnika,175,számmisztika,1,szamuráj,2,szaporodás,6,szarkofág,12,Szaturnusz,33,Szaúd-Arábia,69,szavak,1,szegénység,14,szekta,5,Szelei Magdolna,6,szélenergia,61,szellem,11,szellemek,86,szellemváros,1,szem,58,szembetegség,25,személyiség,1,személyiségteszt,9,személyiségzavar,1,szén,1,szén-dioxid,18,szent geometria,1,Szerbia,12,szerelem,12,szeretet,58,szerotonin,1,szertartás,2,szerv implantátum,9,szerzetes,1,szfinx,10,sziámi iker,1,sziámi ikrek,2,Szibéria,56,Szicília,3,sziget,4,sziklarajz,11,szimbiózis,1,Szingapúr,25,szinkronicitás,5,színlátás,2,színpszichológia,2,színterápia,2,szintetikus üzemanyag,11,Szíria,187,szív,56,szkíták,9,Szlovákia,3,Szlovénia,4,szoftver,2,Szomália,2,szorongás,17,Szovjetunió,88,szökőár,12,Szudán,7,szuperkontinens,10,szupernóva,6,szülés,10,születés,41,Tádzsikisztán,1,Tajvan,17,találmány,42,táltos,1,tanítások,38,tanulás,57,Tanzánia,3,táplálkozás,97,tarot,1,társadalom,146,távolbalátás,31,technológia,1328,tej,5,tektonikus lemez,4,telekinézis,4,telepátia,49,teleportálás,15,teleszkóp,37,telomer,9,temetkezés,2,tengeralattjáró,24,tengervíz,244,teremtés,42,terhesség,4,téridő,19,térkép,6,térmeghajtás,2,természet,462,természetfeletti,59,természetvédelem,61,terraformálás,1,terrorcsoport,12,tervezett elavulás,2,Tesla,97,testbeszéd,1,testelhagyás,6,testen kívüli élmény,19,testhőmérséklet,4,testmódosítás,4,testmozgás,12,testsúly,1,tetoválás,6,Thaiföld,20,Tibet,22,Timbuktu,1,Titán,1,titkos tanítások,2,titkos társaságok,265,titkos űrprogram,134,tó,1,tobozmirigy,9,Toltékok,2,Tonga,1,torinói lepel,2,tornádó,9,torpedó,1,tömegmédia,65,Törökország,121,történelem,1174,törzs,1,transzhumanizmus,9,transzplantáció,1,Trianon,4,tudat,114,tudatalatti,79,tudatmódosítás,20,tudatos álom,28,tudatosság,782,tudomány,1198,túlnépesedés,9,túlvilág,144,Tunézia,1,tüdőbetegség,20,tündérek,1,Türkmenisztán,2,tűz,5,tűzönjárás,1,ufo,885,UFO felfedés,102,UFO vadászok,7,ufo-afrika,4,ufo-amerika,399,ufo-ausztrália,7,ufo-ázsia,29,ufo-budapest,1,ufo-cikkek,2,ufo-egyéb,20,ufo-európa,113,ufo-fotók,9,ufo-magyar,6,ufo-oroszország,20,Uganda,1,új,10860,új pénzügyi rendszer,174,Új-Zéland,37,újrahasznosítás,65,Ukrajna,87,ultrahang,9,Univerzum,253,Uránusz,11,Uri Geller,1,Uriel,1,Uruguay,5,uso,9,utazás,7,űrállomás,43,űrbányászat,3,Üreges Föld,28,űrfegyver,5,űrháború,12,űrhaderő,2,űrkutatás,660,űrlift,2,űrsikló,2,űrszemét,10,űrtechnológia,234,űrutazás,163,űrverseny,10,üstökös,20,üveg,14,üzenetek,63,vakcina,180,vakság,4,választás,2,Valiant Thor,1,vallás,258,valóság,46,vámpír,4,Vatikán,95,vécé,1,vécépapír,2,vegetáriánus,12,végítélet,3,Végjáték,26,végtelen,1,vegyi anyag,68,vegyi fegyver,13,véletlen,1,Venezuela,43,Vénusz,29,vér,41,vércsoport,5,vertikális gazdálkodás,2,veszélyeztetett faj,7,vezeték nélküli áram,2,videó,9660,videojáték,17,Vietnam,18,viking,16,Világgazdasági Fórum,11,világítás,1,világkormány,2,világvége,15,villám,28,virtuális valóság,14,vírus,241,vitamin,20,víz,368,vízenergia,13,vízesés,1,víznyelő,13,Vlagyimir Putyin,26,vonat,9,vulkán,11,vulkánkitörés,87,Wi-Fi,16,WikiLeaks,33,x-akták,21,zaj,5,Zambia,1,zene,60,zeneipar,4,Zimbabwe,4,Zsidóság,24,
ltr
item
Új Világtudat | Az Élet Más Szemmel: Az FBI az idegen lények testfelépítéséről, űrhajóikról és bolygójukról szóló dokumentumokat hozott nyilvánosságra
Az FBI az idegen lények testfelépítéséről, űrhajóikról és bolygójukról szóló dokumentumokat hozott nyilvánosságra
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgoH2chPWijg_5dyxPP4vWZw7CSnH_rb3DjViosoj6knnaPhes9Vvvhhq1UndJUn7m11AswQTyip0kNF15TrLfjGFU8R_-4ZppmdR2CqPvCdRTcXXTv70ivfrW9eifNgF0oWR7AFsxgXsez/s1600/ufo+idegen+f%25C3%25B6ld%25C3%25B6nk%25C3%25ADv%25C3%25BCli+fbi+titkos%25C3%25ADtott+feloldott+dokumentum+l%25C3%25A1togat%25C3%25A1s+amerika+%25C3%25A9ter+%25C5%25B1rhaj%25C3%25B3+j%25C3%25A1rm%25C5%25B1+materializ%25C3%25A1l%25C3%25B3dik-anyagi+s%25C5%25B1r%25C5%25B1s%25C3%25A9g-2017-%25C3%25BAj+vil%25C3%25A1gtudat.jpg
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgoH2chPWijg_5dyxPP4vWZw7CSnH_rb3DjViosoj6knnaPhes9Vvvhhq1UndJUn7m11AswQTyip0kNF15TrLfjGFU8R_-4ZppmdR2CqPvCdRTcXXTv70ivfrW9eifNgF0oWR7AFsxgXsez/s72-c/ufo+idegen+f%25C3%25B6ld%25C3%25B6nk%25C3%25ADv%25C3%25BCli+fbi+titkos%25C3%25ADtott+feloldott+dokumentum+l%25C3%25A1togat%25C3%25A1s+amerika+%25C3%25A9ter+%25C5%25B1rhaj%25C3%25B3+j%25C3%25A1rm%25C5%25B1+materializ%25C3%25A1l%25C3%25B3dik-anyagi+s%25C5%25B1r%25C5%25B1s%25C3%25A9g-2017-%25C3%25BAj+vil%25C3%25A1gtudat.jpg
Új Világtudat | Az Élet Más Szemmel
https://ujvilagtudat.blogspot.com/2017/05/az-fbi-az-idegen-lenyek.html
https://ujvilagtudat.blogspot.com/
https://ujvilagtudat.blogspot.com/
https://ujvilagtudat.blogspot.com/2017/05/az-fbi-az-idegen-lenyek.html
true
6773355663696938213
UTF-8
Loaded All Posts Nincs ilyen bejegyzés MEGNÉZEM Tovább Válasz Válasz elvetése Törlés By Kezdőlap OLDALAK BEJEGYZÉSEK Mindet megnézem TOVÁBBI CIKKEK CÍMKE ARCHÍV KERESÉS MINDEN BEJEGYZÉS Nincs ilyen bejegyzés Vissza a kezdőlapra Vasárnap Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vas Hét Ke Sze Csüt Pén Szo Január Február Marcius Aprilis Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December Jan Feb Már Ápr Máj Jún Júl Aug Szep Okt Nov Dec éppen most 1 perce $$1$$ perce 1 órával ezelőtt $$1$$ órával ezelőtt Tegnap $$1$$ nappal ezelőtt $$1$$ héttel ezelőtt több mint 5 hete Követők Követés THIS CONTENT IS PREMIUM Please share to unlock Copy All Code Select All Code All codes were copied to your clipboard Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy